«vissza   nyomtatás

BESZÉLGETÉS A PÉCSI KONFERENCIA- ÉS KONCERTTEREM TERVEZŐIVEL
KELLER FERENCCEL, HÖNICH RICHÁRDDAL ÉS SÓLYOM BENEDEKKEL

szöveg: Somogyi Krisztina
 
Mennyire ismertétek a pécsi kiírók elképzeléseit a Pécs 2010 programmal kapcsolatban?
 
KF: Olvastuk Patartics Zorán írását a közterekről és a Jelenkornak a Pécs számát. A civil pályázaton munkatársaink részt vettek, nyertek is: a Barbakán ház mellé egy kis utcába terveztek múzeumot Breuer Marcellnek. Pécsre korábban már dolgoztunk, így volt kapcsolatunk a városhoz, az ott élőkhöz. 
 
Városok szeretnek hinni abban, hogy pár új épület lerakásával, egy-két új funkció megjelenésével újradefiniálhatják magukat. Erről mi a véleményetek?
 
KF: Ahogy múlik az idő, én egyre kevésbé hiszek abban, hogy egy épület megválthat egy városrészt.
HR: Pécs egy élő város, kulturális központ. Nem szorul arra, hogy a két új ház hozza európai szintre, de a szűkebb környezetre biztosan hatással lesz a beavatkozás, főleg akkor, ha a sétányok és a Balokány-liget átlényegülése is megtörténik.
SB: A konferenciaterem városkapu helyzetben van, meghatározó élménye lehet majd a nyugatról érkezőknek.
 
Miért ezt a pályázatot vettétek ki?
 
SB: Ez volt az első.
 
Többen a konferenciaterem és a könyvtár pályázatot együtt akarták megcsinálni, mert a két helyszín, a két épület összefügg.
 
KF: Mi is kivettük mind a kettőt, de belefáradtunk az első elkészítésébe. Akkora feladatnak bizonyult a koncertterem, hogy a másikra nem maradt energiánk. Később aztán a Képtár pályázaton is elindultunk, ott megvételt nyertünk.
SB: Elsőként az egész környezettel és a két épülettel, a konferenciateremmel és a könyvtárral együtt kívántunk foglalkozni, aztán koncentrálni kezdtünk a koncertközpontra, és innen már nem mozdultunk el.
 
Mi volt a véleményetek a helyszínről?
 
SB: Nehéz volt hinni abban, hogy ebből a többszörösen hátrányos helyzetű szituációból lehet jó házat kihozni, másrészt fontos kérdés volt bennünk, hogy a városnak tényleg van-e akarata, szüksége ezekre az épületekre, vagy csak egy pályázatában vállalt kötelezettségeinek akar megfelelni. Ez erősen foglalkoztatott minket. 
 
Hogyan dől el, hogy az Építész Stúdióban ki dolgozik a pályázaton?
 
 Általános érvényű nálunk, hogy egy munkában az vesz részt, akinek van ideje, energiája és kedve. Az elképzelés itt az volt, hogy párhuzamosan indítjuk a két épületet egy közös gondolati alapról, aztán majd a konkrét tervezés során kiderül, hogy kinek melyik épülethez van nagyobb affinitása. 
 
Hogyan indultok el egy olyan helyzetben, amikor a hely egyáltalán nem inspiratív?
 
SB: Minden nehézség ellenére muszáj volt a hely megértéséből kiindulni. Megpróbáltuk a terület kötődési pontjait megkeresni, azt néztük, hogy Pécshez hogyan kapcsolódik, kapcsolódhat. Elég sok volt az eldöntendő kérdés, hiszen a kiírás nyitva hagyta, hogy mennyire lehet beleavatkozni a környezetbe, gondolok például a 6-os út mellett lévő bontandó vagy nem bontandó objektumokra.
KF: Amibe belekapaszkodtunk az a tónak a jelenléte. Fontosak voltak számunkra a vizuális kapcsolatok a Mecsek irányába, így a Kálvária-domb és a Tv-torony fele; a Zsolnay-gyár közelsége. Ilyen kapcsolódási pontokat azonosítottunk, illetve nagyon fontossá vált a terep lejtése, amiből természetes szintkülönbségek adódnak. Mert bár ez egy síknak tűnő terület a Mecsek lábánál, de a nagy távolságokból adódóan 7 méter a szintkülönbség. Ha valaki ehhez érzékenyen áll hozzá, akkor sok minden következik ebből, így a bejárat elhelyezése is. 
 
A pályázati anyagotok első lapja egy olyan gondolati felvetés, amely az épületetek formáját fülkagylóként azonosítja, a zene és a matematika párhuzamait villantja fel. Ez az intellektuális kontextus kiindulási alap volt, avagy éppen fordítva, a tervezésnek egy későbbi fázisában értelmeztétek a már meglévő ötleteket egy ilyen kulturális rendszerbe?
 
HR: Az elején az egész területtel foglalkoztunk: benne volt a koncertterem, a kollégium átalakítása és a könyvtár is, és persze a tó és a környéke. Kerestük az egészet szervező erőt, aztán ez a nagy struktúra koncentrálódott végül arra a magra, ami maga a koncertterem. És hogy miért lett csiga? Nem volt ilyen látomásunk vagy prekoncepciónk. A külső és belső viszonyulások és erőterek alakították az épületet, a forma a tervezés vége felé magától alakult ki. Aztán egy ponton ráismertünk, megláttuk benne a csigát és úgy éreztük, hogy minden asszociációjával a helyén van, visszaigazolva ezzel az egész folyamatot.
SB: A pécsi szándékok nagyban befolyásolták a tervezés folyamatát, így a kérdésekre adott válaszokból kiderült már a munka során, hogy a lényeg nem az egész terület megoldása, sokkal inkább az épületnek a megformálása. A zsűri terelte erre a pályázók figyelmét.
 HR: Örvény, csiga, fülkagyló. Sokféle asszociáció hívódott elő belőlünk, de elsőként az volt a fontos, hogy a megtalált és megnevezett forma a házban számos el nem döntött kérdésre, vagy bizonytalanul működő részletre megoldást hozott. Többször megéltük már, hogy ha jó a párhuzam, akkor az dominószerűen elkezdi a helyére tenni a még fennálló problémákat.
 
Milyen anyagokban gondolkodtatok?
 
KF: Kő és fa a két meghatározó anyag. A kő, a csigából adódóan nemcsak burkolat, nemcsak külső héj, hanem be is fordul. A lágy részeket pedig fából gondoltuk. A hangversenyterem is jellemzően fa.
 
Az épület magja a koncertterem, körülötte egy karéjban vannak az egyéb funkciók. Melyek ezek?
 
A csiga bejáratán, horpadásán érkezünk meg az előcsarnokba. Ez a karéj egyfelől a kiszolgáló helyiségek, az étterem, a konyha, az öltözők, az irodák, a gépészet, a következő szinteken a próbatermek és irodák, fenn pedig a filharmóniának a helyiségei találhatók. Tulajdonképpen minden, ami épület, az a csigának abban a karéjában van, ami a terem köré tekeredik.
 
Mivel a beszédértés és a zenei műélvezet egészen más akusztikai jellemzőket feltételez, ezért sokan szkeptikusak afelől, hogy a koncertterem és a konferenciaterem funkció jól megfér-e egymással. Mi erről a ti véleményetek?
 
 KF: A terület nagy összefüggéseinek a keresése mellett a legtöbb időnket az vitte el, hogyan lehet összehangolni a két funkciót. Nagyon nehéz volt. Nem is az akusztikai helyzet okozott problémát, hiszen a konkrét paraméterek kidolgozása nagyban függ majd attól, hogy az ott dolgozó zenészeknek mi a kérése, hanem ennek az igen komplex háznak a működése, a benne zajló élet szervezése okozott fejtörést.
SB: A nehézség abból adódik, hogy valójában nem kettő, hanem három funkciót kellett elhelyezni, hiszen a ház egyben a filharmonikusok székháza is, tehát olyan állandó munkahely is, ahova nem kívánatos idegeneket beengedni. A ház működését sokáig elemeztük, a megoldást tényleg sokáig kerestük. Bár sok csereszabatos helyiség van, hiszen a próbatermek szekciótermek is lehetnek, de gondot okozott annak a kitalálása, hogy milyen terekben járkálhatnak a házban a konferencia résztvevői, és hol járkálnak a zenészek. Azt próbáltuk elképzelni, hogy mi történik olyankor, amikor konferencia is van, de közben a zenészek dolgoznak. Hogyan tudnak ilyenkor együtt élni a házban a különböző szándékból ott lévő emberek.
 
Hogyan gondolkodtatok a 6-os út mellett lévő három építményről? 
 
HR: Mi lebontottunk volna mindent és újra rendeznénk az egészet. Meglepett, hogy nem mindenkinek ez volt a véleménye. Nem tudom, hogy ez számítás-e a részükről vagy a mai magyar valóságnak az alázatos elfogadása. 
 
Ha mégsem hozza meg a város ezt a döntést, hogyan valósul meg a tervetek?
 
KF: A mi kiírásunkban a terület bizonytalanabb módon jelent meg: nem szűkítették eleve le a tervezést egy konkrét helyre, nem kötötték ki, hogy csak az Universitas utcától délre szabad építkezni. A mi házunk kijjebb is lóg, több területet foglal el, így a közvetlenül előttünk lévő kis házikókat, amelyek úgy tudom már elhagyottak, le kell bontani. Mondhatnánk, hogy a mi helyzetünk ezzel megoldott, de az egész terület szempontjából nagyon problémás lenne, ha az említett három szolgáltatóegység egy új kulturális központ előtt éktelenkedne. Márpedig a könyvtár pályázatnál a telek konkrétabban jelent meg, így azoknak a pályázóknak elméletileg azzal kellett számolniuk, hogy az épületek akár ott is maradhatnak. Ez egy igen felemás helyzet.
 
A két pályázat leadása között jelent meg az akkori EKF főépítésznek, Freivogel Gábornak egy cikke a Dunántúli Naplóban, amely a 6-os út forgalmát elvinné délre, a mostani vasúti területre. Mi a véleményetek?
 
HR: A város szempontjából nyilvánvalóan jó lenne, ha egy ilyen nagy forgalmú út nem vágná ketté. Amennyiben a forgalom nagy része délebbre kerül, úgy sűrűbben átköthető lenne e mostani 6-os út, a terület jobban bevonható lenne a belvárosi életbe. Ennek mi örültünk. Bizonytalanságot okozott azonban, hogy az elképzelés a pályázat közepén került elő, így nem lehetett tudni, hogy az új információ vajon figyelembe vehető-e.
SB: A mi pályázatunk szempontjából egy déli főút jó lenne: a parkolót és a feltöltést is arról az oldalról adtuk, északról pedig a tömegközlekedést és a gyalogos forgalmat sokkal nyugodtabban tudnánk megoldani.
 
Ismeritek e könyvtár tervét. Mi a véleményetek, hogyan fog a két ház együttműködni?
 
HR:
Elég sokat bosszankodtunk azon, hogy egy összefüggő területre miért nem egy pályázatot írtak ki. Mivel a kettőt külön bírálták és a kiírásból adódóan a felfogás is lehetett volna egészen más, érthetően féltünk attól, hogy mi lesz, ha két egészen más szellemiségű épület nyer. Ilyen feszültség szerencsére ma nincs. Szerencsések vagyunk, hogy Balázs Misék nyerték a másik pályázatot: a két ház jól meglesz, majd egymással. 
 
Mi a véleményetek a kollégium meglévő épületéről?
 
SB: Mi nem bontottuk le, de megpróbáltunk hozzányúlni. Az első rajzoknál hozzáépítettünk, de aztán a végén a pályázatot úgy adtuk be, hogy elképzeléseinket nem mutattuk meg. Főleg azért, mert a kiírás és a zsűri válaszai ezt sugallták, hogy ha a konkrét tervezési feladaton kívül mással is foglalkoznunk, akkor az fordítva is elsülhet.
 
Az első kritikák egyöntetűen azt hangoztatták, hogy vitathatatlanul a legjobb pályamunkát választotta ki a zsűri Pécsett. A terv építészeti minősége igen magas. De főleg a fiatalabb generáció kritikusai az újszerűséget hiányolták az elképzelésben, tradicionálisnak, konzervatívnak minősítették azt. Mi erről a véleményetek?
 
SB: Vitathatatlan, hogy minket olyan dolgok foglalkoztatnak, mint például a tektonika, ilyen értelemben konzervatív a szemléletünk. Ha a házunk nem is archetipikus formájú, de azért van tradíciója, tehát van hova visszanyúlni az értelmezésben. Ilyen értelemben tehát tradicionális. Minket általában nem a korszellem, hanem a hely szelleme érdekel jobban.
KF: Amikor kritikusok azt üzenik a távolból, hogy mi konzervatívok lennénk, abban persze van részigazság. Ha végiggondolom a mi épületeinket, a pályázatainkat, és azt az építészeti közéletet, amely mostanában van, és amely valamilyen irányba csúcsosodni akar, kilépni az eddig ismertek köréből, akkor az azért látható, hogy a mi irodánk nem egy kísérleti műhely, nem egy csápvég. Mi viszonylag homogén értékrend szerint dolgozunk. Ebben hiszünk.
HR: Amikor az ember elmegy utazni a nagyvilágba, azt látja, hogy azok a népek, akik magukkal foglalkoznak, sokkal öntörvényűbb és érvényesebb házakat tudnak letenni, mint azok, akik állandóan azt figyelik, hogy mi történik most New Yorkban, Párizsban vagy Londonban, hogy aztán másodikként megcsinálhassák ugyanazt. Nekem nem tetszenek azok a panaszkodások, hogy mi miért nem vagyunk Európa közepe, miért vagyunk periférián. Nem tudom, hogy New Yorkban mit tudnának kezdeni például egy Tomay- vagy egy Karácsony-féle házzal, de ez nem is érdekes. Az a fontos, hogy itt és most fontos és izgalmas kérdéseket feszegetnek. Én erre szeretnék figyelni.
 
A tervezés most milyen fázisban van?
 
KF: Várjuk, hogy a város szerződést kössön velünk. Ez eddig még nem történt meg.

<< vissza