«vissza   nyomtatás
 
Bun Zoltán

Libeskind építészeti leckéi




Az írás és a benne bemutatott három gépszobor 1985-ben született. Akkor, amikor a dekonstrukció építészetéhez sorolt alkotók jórészt még nem rendelkeztek megvalósult épületekkel, de egyre több helyen jelentek meg, egyre több kiállításon vettek részt. Ez a szöveg, a „Palmanova-terv” például az 1985-ös Velencei Biennálén Kõoroszlán-díjat kapott. Alkotótársaihoz hasonlóan Daniel Libeskind is elsõsorban szövegben és rajzban alkotott ekkor, megpróbálva Jacques Derrida irodalomkritikai-filozófiai gondolkodásmódját az építészetre alkalmazni. Ez a fúzió egyfelõl a huszadik század modern emberének válságát elemezte elméleti szinten, másfelõl formailag a virágzó posztmodern megközelítéssel, vagyis a didaktikus, egyértelmû, harsogó múltkritikával szembeni álláspontot jelentett. Az építészetelméletben a hatvanas évektõl kezdõdõen volt meghatározó a francia befolyás, nagy részben amerikai közvetítésnek köszönhetõen; ebbõl a közegbõl is kiemelkedik a dekonstrukció, mely amellett, hogy sajátos megközelítés- és gondolkodásmóddal rendelkezett, komplikált belsõ nyelvezetet is kialakított maga számára, amely a teóriával együtt átkerült az építészeti diskurzusba is. Ezt a tudományos „karaktert” használja Libeskind mind szövegeiben, mind rajzaiban és szoborszerû alkotásaiban, de kiegészítve egy olyan mûvészi-lírai elõadásmóddal, melyet a személyesség, a zenei látásmód határoz meg. Noha a Három építészeti lecke nem a legutóbbi évek vagy a kortárs elméleti irányzatok reprezentálója, azért méltó társa Peter Eisenman és Bernard Tschumi korábban magyarul már megjelent szövegeinek: ugyanúgy fontos lenyomata a nyolcvanas-kilencvenes éveket leginkább meghatározó dekonstruktív szemléletnek.

 

<< vissza