«vissza   nyomtatás
 
Hornyik Sándor

Vizuális kultusz
A Star Wars kora





Állítólag a TV és a mozi a vizuális kultúra kutatás legjobb terepe. Talán elegendõ e tekintetben a Helyszínelõk illetve a Mátrix megidézése. Mindkettõ számtalan allegorikus és szimbolikus utalást tartalmaz a látás, a látvány, a látszat és a megfigyelés konceptualizálásával és tematizálásával kapcsolatban. A Helyszínelõk a technoscience korának nyomozati munkáját mutatja be, a Mátrix pedig egy olyan cyberpunk disztópia, ahol a tét a saját elméjének csapdájába zárt emberi faj megváltása. Amíg a Helyszínelõkben a vizualitás az igazság legfontosabb és legmegbízhatóbb, szinte már ultrareális (szabad szemmel nem látható, s ezért az emberi érzékek tévedésének ki nem tett) szférája, addig a Mátrix „szép új világa” nem más, mint puszta látszat, illetve „konszenzuális hallucináció”, amelyet azért generálnak az MI-k (mesterséges intelligenciák), hogy emberek milliárdjainak testét elemként használva fedezzék energiaszükségletüket. Amíg a Helyszínelõk a vizualitás tudományos képét hasznosítja, addig a Mátrix a kritikai filozófiák popularizált örököseként a látvány és a felügyelet társadalmát állítja piedesztálra. A vizualitás eme tudományos-fikcionális spektrumán a Star Wars többféleképpen is elhelyezhetõ, explicit vizualitása azonban egészen más forrásokat hasznosít. Inkább fiction-rõl van itt szó, illetve a science igen impulzív látszatáról. A Csillagok háborúja mindmáig a legötletesebb és legtökéletesebb űrhajók és űrlények tárháza (www.starwars.com/databank), amelyek „realitása” önmagában is igen összetett jelenség.

Miközben az Episode IV. (eredetileg a Csillagok háborúja, újabban Új Reménységként hivatkozandó) makettek és díszletek segítségével kápráztatta el a korabeli nézõt, addig a Sith-ek bosszúja (Episode III.) a számítógépes képalkotás hihetetlenül valószerű látványvilágával tüntetett. E két rész között pedig nemcsak a kanonizált epizódok készültek el, de a semmibõl egy új világ jött létre, melyet ma Extended Universe-ként (vagy röviden EU-ként) ismernek a rajongók. A hat Georg Lucas film tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa: a Jedi visszatér és a Baljós árnyak közötti több mint tizenöt évben regények és képregények százain keresztül vált megismerhetõvé és belakhatóvá az elsõ részek kulisszája. Karakterek keltek önálló életre, lakott rendszerek és elfeledett rendek története íródott meg figyelemreméltó részletességgel. Ma már nemcsak a régóta közkedvelt Han Solóról állnak rendelkezésünkre regények tucatjai, de Mace Windu mester hívei is önálló kötetekben követhetik nyomon kedves figurájuk életútjának legfontosabb állomásait. Önálló tanulmányt érdemelne az EU (jelen cikkben minden esetben Extended Universe) képregények rajzolói és a szűkebben vett Lucas-designerek közötti együttműködés áttekintése. Számos kifejezetten kultikus karakter került be az újabb epizódokba (Episode I-III.) az EU-ból. Egy extrém példa az a Quinlan Vos jedi mester, aki a Baljós árnyak-ban – írd és mondd – egyetlen másodpercre tűnik fel, gyakorlatilag csupán a rajongók számára azonosíthatóan, egy tatuini kocsma homályában.

Egy másik – személyes – példa Aayla Secura esete, aki Twi’lok nõ létére vált jedi lovaggá. Õ az az igézõen kék bõrű és párductestű, fején akár még szexisnek is mondható lekkukat (azaz a tesbeszédben, az atletikus mozgásban és a memóriatárolásban kulcsszerepet játszó testnyúlványokat) viselõ jedi, aki a Geonosis bolygó központi arénájában névtelen epizodistaként aprítja halomra a droidokat, majd a Sith-ek bosszújában három másodpercre tűnik fel a 66-os parancs egyik gyanútlan, orvul kivégzett áldozataként. A filmekbõl még Aayla nevét sem ismerhetjük meg, egy rövid – ám annál izgalmasabb – internetes nyomozás után azonban már az Unofficial Aayla Secura fanclub site-ján (www.aaylasecura.com) gyönyörködhetünk az egyik legszebb jediben, aki mesteréhez, Quinlan Voshoz hasonlóan képregény-rajzolóknak köszönhetõen vált sokak kedvenc szereplõjévé. Vagyis miközben az űrhajók látványa pusztán a felszínt engedi láttatni, addig a maszkmesterek munkáját dicsérõ idegen karakterek mögött sok esetben már komoly történetfolyam húzódik meg. Persze a technológia kérdése sem szimpla ügy, a könyvekbõl és az albumokból elég sok minden megtudható a különbözõ űrjárművekrõl is (pl. az, hogy hányan teljesítenek szolgálatot egy imperial-osztályú csillagrombolón, vagy az, hogy mekkora gyorsításra képes egy fénysebesség alatti ion-hajtómű), de magáról a tudományról, mondjuk úgy: a Star Wars alternatív tudományáról nagyon keveset tudunk meg. Lényegében annyit, hogy a millió fényévekre rúgó galaktikus távolságok a hiperűr-hajtóművek korában másodpercekre zsugorodtak, illetve hogy az orvosdroidok szinte bármilyen létformát helyre tudnak állítani az agyhalál beállta elõtt. Vagyis a technológia – egyáltalán nem meglepõ módon – „merõ kulissza”. (Persze a maga nemében az egyik legvonzóbb és legszínesebb kulissza a szülészdroidoktól a harci robotokon át Corruscant megalopoliszáig.)

A Star Wars váza természetesen a mese, amelyet nem-kultikus nézõpontból számtalan vád érhet. Finoman fogalmazva az alaptörténet reflektálatlannak mondható, s ennyiben mindenképpen tipikus pulp fiction. A Star Wars univerzumában a jó és a rossz gigászi erõi küzdenek egymással, s a tét persze a világegyetem jövõje. Ez a mese különösen a filmek befogadói felõl tűnik kidolgozatlannak és árnyalatlannak, de nem véletlenül. A hat film, de különösen az újabb epizódok a jéghegy csúcsaiként egy igen kidolgozott marketing-stratégia részei is, amely a gyorséttermektõl a számítógépes játékokig sokféle formában képes elárasztani világunkat. Talán ennek a naiv, kulisszaszerű image-nek köszönhetõen alkották meg a kilencvenes évek elején a Science Wars kifejezést, amely szánt szándékkal enged asszociálni a nyolcvanas évek legsikeresebb science-fiction univerzumára. A Science Wars összetett és ellentmondásoktól egyáltalán nem mentes története azonban nehezen lenne megfeleltethetõ a jedik és a sith-ek mitikus háborújával. Elsõsorban azért nem, mert a Science Wars esetében nehezen eldönthetõ, hogy a fizikusok vagy éppen a tudományszociológusok képviselnék az erõ sötét oldalát (lennének az emberiség ellenségei). A párhuzammal ennek ellenére érdemes eljátszani legalábbis a vizualitás szempontjából. A tudományháborúban a fizikusokat gyakran illetik a realista címkével, míg a társadalomtudósok a konstruktivizmus zászlaja alatt indulnak harcba.  A realisták szerint a világ megismerhetõ, míg a konstruktivisták szerint pusztán képeket alkothatunk róla egyre kifinomultabb, de továbbra is reménytelenül antropomorf eszközeinkkel. A realisták ráadásul azzal vádolják a konstruktivistákat, hogy a fikcionalitás vádjával bagatellizálják és hiteltelenítik a tudományos munkát. Egyszóval összekeverik a science-t és a fiction-t (mely rubrikába ez esetben tanulságos módon a társadalomtudományok is beletartoznak). A realisták számára a vizualizálás a tudományos munka megbízható, s nem utolsósorban látványos eszköze – a konstruktivisták számára viszont magának a képalkotó tudománynak az allegorézise.

Akkor most kik a sith-ek? A fizikusok, vagy a társadalomtudósok? A fizikusok felõl nézve természetesen a szociológusok, akik mindenféle összeesküvés-elmélet gründolóiként politikai és ideológiai céloknak szolgáltatják ki a valóságot, illetve annak megismerését. A társadalomtudósok felõl nézve viszont a fizikusok azok, akik képtelenek alaposabban elmeditálni azon, amit valójában csinálnak, s reménytelenül a jelennek élnek, nem törõdve tetteik várható következményeivel. Jedi ellenben egyik oldal képviselõje sem lehetne. A tao vagy a zen ugyanis egyik háborús félre sem gyakorolt maradandó hatást. A jedik attitűdje ráadásul teljesen közhelyes a vizualitással kapcsolatban. Yoda például olyanokat mondd Obi-vannak, hogy ne higgy a szemednek, hanem bízz az ösztöneidben. Mindennek tetejébe a „jó kormányzat” során elpuhult jedi rend képtelen volt észrevenni az orra elõtt cselt-cselre szövõ Palpatine kancellár sith mivoltát.

Kicsit persze defektes ez az analógia-játék. Jól mutatja ezt a hangnem csúszkálása, majd kritikaiba fordulása. Ez talán hiba, mivel a Star Wars igazi kultusz-jelenség. S kultúránk egy olyan jellegzetességére irányítja rá a figyelmet, ami a high-tech korában egészen anakronisztikusnak is tűnhet. Nem más ez, mint a személyek – jobbára – képeken keresztül történõ kultikus tisztelete. E kultusznak még egy csavart ad, hogy a Star Wars esetében fiktív személyeknek alakul ki rajongótábora. Egy következõ csavar a szerepjáték praxisa, ami minden eddigi vallásos kultuszból alapvetõen hiányzott; illetve azok, akik istennek képzelték magukat, vagy úgy is végezték, vagy pedig szörnyű kínok között haltak meg. E kultusz – s nem gyõzöm hangsúlyozni, hogy alapvetõen vizuális kultusz, ahol a rajongók és a játékosok választottjuk „image”-ébe szeretnek bele – jelensége ráadásul annyiban még összetettebb, hogy fel kell dolgoznia a „teremtõk” realitását is. A figuráknak ugyanis van „atyja”: Aayla Securát például Jan Duursema rajzolta meg, s a karakter megformálásában többen is részt vettek és vesznek.

 

<< vissza